Sétáljunk végig a Gellért tértől a Hadik kávéházig a Bartók Béla úton és közben fedezzünk fel ismerős-ismeretlen épületeket, a hozzájuk tartozó történetekkel, legendákkal. Ismerjük meg az egykori I. kerület bővülését, majd 1930-ban egy új kerület, a XI. kialakulását, annak sajátos hangulatát, milliőjét, kiemelkedő és jellemző épületeit, valamint az itt élő embereket a Gellért tértől a Gárdonyi térig.
– Milyen hely volt a Sárosfürdő?
– Mi lett a neve a Fővámház téri hídnak?
– Kik voltak a fehér habitust viselő pálos szerzetesek, és hogy kerültek a Gellért-hegyre?
– Milyen kávéházak voltak a környéken, és honnan leste meg Gebauer Béla a vendégeit?
– Hol lakott az Afrika-kutató Almásy László (Az angol beteg) ?
– Hogy talált rá Csontváry majdnem elherdált vásznaira Gerlóczy Gedeon?
– Milyen “izgalmas” filmeket láthattak a Nap Moziban a Szent Imre Kollégium lakói?
– Ki is volt valójában Böhm Aranka?
– Hogy bókolt Karinthy Frigyes a Hadik ház asszonyának?
Választ kaphatsz ezekre a kérdésekre és még sok egyéb érdekességet is megtudhatsz, ha részt veszel sétánkon 🙂
Séáinkon sétajegy vásárlásával tudsz részt venni. Ezt ezen az oldalon teheted meg, ha lejjebb görgetsz. Vásárolhatsz bankkártyával, vagy banki átutalással. Bankkártyával történő vásárláskor a Stripe biztonságos fizetési oldalára jutsz, ahol a bankkártya adatokkal egyszerűen meg tudod váltani a sétajegyet. A sétajegy megvásárlása egyben a sétára való helyfoglalást is jelenti. A vásárlásról/helyfoglalásról visszaigazoló emailt kapsz.
A vásárlásnál megadott adatokat elküldjük a sétavezetőnek, aki azonosítani tud ezek alapján.
Találkozó: a Szent Gellért téren, a szálló előtti díszkútnál / Bp. 1114
Séta vége: Bartók Béla út 36. / Bp. 1111
A séta időtartama: kb. 120perc, – sík terepen megyünk, egy helyen rövid emelkedőn
Részvételi díj: 3500 Ft/fő , a helyszínen fizetendő indulás előtt
Sétavezető: Mika Edit történész, helytörténész
hello@pestbudaisetak.hu
+36.30.2020.641.
Mesélő Budapest / Pestbudai Séták 2021 / www.pestbudaisetak.hu / Fotó: Pestbudai Séták, Fortepan / Idézet: Bereményi Géza